Rólunk
Hogyan is született meg ez a weblap!
Bálintékkal a kolozsvári Teodidaktos alapítvány szállásán futottam össze, amint karonülő kisfiúkkal boldogan újságolták, hogy döntöttek, és már megvan a kis tanya - Rakotyason, a Gyimes völgyében - életük új szintere.
Számukra az aznap este egy hosszú út utolsó állomása volt egy szabadabb, függetlenebb havasi élet felé.
Egyben felnéztem határozottságukra, mely holnaptól átlépteti őket eme elszigetelt, romlatlan és sok eredetiséggel bíró világba. Titkon irigyeltem elszántságukat, minek eredményeként az életük szinterét ezentúl a havasi tiszta folyók zúgása, a magaslati levegő íze, a meredek, megmászhatatlan hegyoldalak, a nyájak kolompzenéje és a fenyvesrengeteg fogja behatárolni, és ugyanakkor féltettem is őket a megpróbáltatástól, az ottani csángó élet szívósságától.
Azóta eltelt két év és ismét találkoztam Bálinttal. A találkozás eredményeként született meg ez az oldal, ahol az Internet adta lehetősegeket segítségül hívva úgy döntöttünk, felfedezhetővé tesszük eme elfeledett határvidéket a hasonló érdeklődésûek számára.
De lássuk Bálint szavait, hogy emlékszik a történtekre:
2006 Tavasza óta párommal és akkor még csak domborodó pocakjával elhatároztuk, hogy végleges otthont találunk magunknak "valahol Európában".
A tervben megfogalmazott célok között szerepelt egy olyan élhető, fenntartható környezet megtalálása ahol a múlt értékei és a termeszettel való együttéles harmóniában tudott megmaradni olyannak, ahogy mi szeretjük.
Szóba kerültek mediterrán és északi tájak, és sok utazás közepette végül közel-távol a gyimesi patakvilág lett keresésünk fókusza.
Az itt átélt kellemes és vidám találkozások, az emberek és történetek meggyőztek arról, hogy itt minden megvan és csak az hiányzik, ami nem is biztos hogy kell.
Párommal és másfél éves fiammal Noéval 2008 augusztusában megtaláltuk ezt a kis 100 évnél is régebben épített pataki házat, amelyet bő egy év alatt a magunk hagyománytisztelő de mégis modern módján belaktuk, felújítottuk és igyekszünk mindenkinek megmutatni: így is lehet.
Ide várunk mindenkit, aki nyitott a múltra és képes egy kis időre lemondani a város kínálta előnyökről a vidéki nyugalom és a tiszta egészséges környezet javára.
Üdvözlégy Vándor itt barátokra találsz...

Azóta a weblap folyamatosan bővül új kinálatokkal is mint pl. a kolozsvári Teodidaktos alapítvány Torockói tábora, és más pl. bálványosi szállások